Párom meséli gyakorta, hogy gyerekkorában Pécsett gyakran járt a nagyival annak barátnőjéhez, ahol – hogy békén hagyja őket – Zsolnay kerámiákat adtak neki, hagy játsszon velük, amíg a nagyok meghányták-vetették a világ sorát.
Mit sem sejtve, lendkerekes autónak képzelte a „rákos tálat”, ami dübörögve száguldott a szőnyegsztrádán a szecesszió többi művészi darabjaival együtt. Mindig elborzadva hallgatom a történetet, hiszen szívem csücske ez a stílus, főképp, ha Zsolnay.
Pécs város vezetőinek az elmúlt években sikerült a Hungaricumok között is számon tartott termékek gyártóját – a Zsolnay Porcelánmanufaktúrát – is az ellehetetlenített vállalkozások közé taszítani. A kivéreztetett, lezüllesztett gyárat többen is magánosítani akarták, akadt, akit csupán „kalandvágy” okán próbálkozott, de volt olyan is, aki érezte a felelősségét a százados márkanévnek és a gyönyörű termékeknek.
A legújabb hírek szerint az előbbi megfontolásból, – ha már nem sikerült megkaparintani magát a céget – alkalmazva a más területen már bevált lenyúlás módszerét, a sietve összetákolt, állandóan változó, zavaros hátterű Ledina Kerámia Kft. indult harcba. Az önkormányzat hathatós részvételével alapított kalóz-cég ügyvezetője, Erdei Viktor nem csak a bevezetett, patinás névre, hanem a megrendeléseket biztosító pályázatokra is hajt, méghozzá bő hátszéllel, és úgy tűnik, sikerrel.
Miután elszippantották a megrendelések elvonásával büntetett kézműipar dolgozóinak zömét, a mai napig nincs hír arról, hogy mikor tudják beszerezni a szükséges gépeket, felszereléseket és beindítani a tényleges termelést. Vélhetően jól el van eresztve a háttérben rejtőző tulajdonosi kör, hiszen annak dacára, hogy nincs egyetlen fillér bevételük sem, gond nélkül tudják fizetni a munkások bérén felül a helységek bérleti díját, fenntartását is.
Semmi sem történik véletlenül. A Zsolnay-háború látszólag váratlan kitörésének oka egyes vélemények szerint nem más, mint az a tény, hogy a kormány több olyan nagyberuházásra, épületfelújításra készül, amelyben jelentős szerepet szánnak a Zsolnay épület-kerámiának. Az is fontos szempont lehet, hogy sok Európai Uniós támogatás is kinéz a jövő évben, amire bízvást számíthat a tulajdonos.
A botrányos tervek köré Erdei Viktor ügyvezető jótékonyságból kíván spanyolfalat állítani, így a Matolcsy-féle gyomorforgató, ál-áhítatot majmolja maga is, és Advent tiszteletének ürügyén 150 csészét és persze a hozzá tartozó aljakat ajánlott fel a pécsi Gyermeksebészeti Klinika Visszatérés Alapítványának. Persze nem magukat a kerámiákat adják, hanem a Széchenyi téri vásárban lévő standjukat meglátogatók vehetik meg a fent említett csetreszeket, és a befolyó pénzt utalják az alapítványnak.
Eltekintve attól, hogy így hatalmas reklámhoz is jut a nevenincs cég, az elgondolás szép, nemes, és dicséretes.
Azért ragadtam klaviatúrát, mert a felajánlott kerámia kávéskészletről képet is tettek fel a mindent uraló világhálóra: na, itt kezdődött az igazi baj, hiszen a terméket látva először azt hittem, média-hekk áldozata lettem. De nem! Ez az a termék-struktúra, amit a Zsolnay kiszorítására szán a regnáló vezetés? Mindenki döntse el maga, hogy ez a régi menzákon megszokott csésze mennyire árasztja magából a márkára oly jellemző kellemet, kecsességet, patinát, színharmóniát!
Remélhetőleg nem sikerül a márkanév megszerzése, mert ha igen, akkor – ahogy mondani szokták – a Zsolnaynak „annyi, meg egy bambi”. Zsolnay Vilmos pedig foroghat a sírjában, hiszen ő felvirágoztatni szerette volna hazáját, nem lejáratni!
