Borkai nem adja fel, újra elnök akar lenni

Borkai Zsolt továbbra is a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke akar lenni, s úgy fogalmazott: biztos, hogy újraindul a posztért.

„Biztos, hogy el fogok indulni az elnöki pozícióért a jövő évi tisztújító közgyűlésen, a tagság dönt. Komolyan gondolom, hogy végig tudom csinálni az újabb terminust is, ha megválasztanak.” – nyilatkozott az 51 éves sportvezető az MTI-nek.

„Amikor MOB-elnök lettem, olyan tevékenységet vállaltam, amilyenbe január elsejétől is belekezdünk. Tulajdonképpen semmivel se más, ezért számomra nem furcsa a mostani helyzet” – jelentette ki utalva arra, hogy a sporttörvény módosításával a sportirányítás szervezeti rendszere megváltozott formában működik tovább január elsejétől. Ez legfőképpen azt jelenti, hogy a MOB eddigi tagozatai önálló köztestületként, külön alapszabállyal, saját vezetőséggel működnek tovább.

A változás nyomán a szintén köztestületté váló MOB eddigi jogosultságait jelentős mértékben elveszíti, s alapfeladatainak döntő része, így a pénzelosztó szerep is visszakerül az állami sportirányításhoz, az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportállamtitkárságához, amelyen keresztül a sport állami finanszírozása egyetlen csatornán keresztül valósul meg.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!