Az ATV besérült mert a Lajos elszerette a nőjét :(((

(Kép forrása atv.hu)

A szakítás mindig fáj, sőt sokszor a legrosszabbat hozza elő az emberből. Így történt ez most is. Németh Sándor (ATV-vezér, a Hit Gyülekezetének vezére) személyesre vette a hangsúlyt facebook-oldalán az alábbi posztjával;

 

„Kálmán Olgának az ATV-től való távozása önmagában nem lenne rendkívüli történet, hiszen a médiában itthon és külföldön is gyakori az, hogy ismert műsorvezetők csatornát váltanak.

Kálmán Olga az ATV által lett közismert médiaszemélyiség, ugyanakkor a tévécsatorna fejlődésében és befolyásának erősödésében a tehetséges műsorvezetőnőnek is vitathatatlan érdemei vannak.

Olga és a televízió tulajdonosi köre között soha nem volt személyes konfliktus, a közöttük meglévő világnézeti különbségek ellenére sem. A tulajdonosi kör megdöbbenését elsősorban két tény váltotta ki.

Először is az, hogy a kölcsönös tiszteleten és megbecsülésen alapuló emberi viszonyt és hatékony együttműködést a műsorvezetőnő olyan stílusban és módon rúgta fel egyoldalúan, ami közgondolkodásra befolyással bíró személyhez méltatlan. Az őt több mint egy évtizedig kiemelt megbecsülésben részesítő és sztároló munkaadója számára pedig megalázó és kártékony.

A megdöbbenés másik oka az, hogy Kálmán Olga a Hír TV-hez való szerződésével – akarva-akaratlanul – Simicska és szövetségesei Orbán Viktor elleni vendettájának központi szereplőjeként kínálta fel magát, amiről egy híres salamoni mondás jut eszembe: “Kóbor kutya fülét ragadja meg, aki felháborodik a perpatvaron, amely őt nem illeti.” De ehhez már sem a Hit Gyülekezetének, sem pedig az ATV-nek sincs semmi köze.

Az elmúlt napok eseményeiből világosan megértettem: a Simicska-rendszer jobb- és balirányú helyezkedésének és manőverezésének útjában állunk. Szeretném Simicska úr tudomására hozni, hogy kemény fába vágta a fejszéjét.”

 

Olga miatt kifordulni, érthető. De azért a szög is előbújt a zsákból, amikor is Németh Orbán Viktor elleni vendettát kiáltott, melyhez elmondása szerint már egykori műsorvezetőnője is asszisztál.

Na szép, persze érthető, hogy kétségbeestek, mert az aranytojást tojó tyúk lelépett.

Egyesek azon aggódnak, hogy a baloldali nyilvánosság épp most ki lett véreztetve, de nekik az a rossz hírünk, hogy az mán’ rég ki lett, és a Népszabadság volt a tortán, a habon a cseresznye.

Vagy, más nézőpontból éppen, hogy csak most nyílhatnak végre új virágok. Meglátjuk. mindenesetre; „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa…”

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!