Tegnap jogerősen elítélték a részegen vezető csepeli polgármestert

Borbély Lénárd fideszes csepeli polgármestert jogerősen elítélték ittas vezetés vétsége miatt. A történtek miatt a kerületi ellenzék lemondásra szólítja fel a kerületi vezetőt.

A csepeli polgármester még tavaly februárban bukott le egy közúti ellenőrzésen. A rendőrök feljelentették ittas vezetésért. Akkor sokáig próbálták tagadni, hogy a kerületvezető részegen ült a volán mögé, végül egy héttel később Borbély elismerte el a történteket. Tegnap a bíróság jogerősen is elítélte a csepeli polgármestert ittas vezetésért.

A történtek miatt Hudák János, a Párbeszéd helyi önkormányzati képviselője a polgármester azonnali lemondását követeli. Már csak azért is, hogy ne kerüljön önmagával ellentmondásba, ugyanis Borbély 2011-ben a Parlamentben emelt szót a részeg sofőrök ellen és sürgette a kormányt, tegyen valamit a szigorúbb büntetésért.

Borbély szerint „különösen veszélyes bűncselekménytípus a közúti jármű ittas vezetése”; úgy vélte, „elengedhetetlen a meglévő szabályok szigorítása”. Az államtitkártól – akkor – azt kérdezte: „milyen intézkedéseket tett a rendőrség /…/ az ittasan okozott balesetek számának csökkentése érdekében?”

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!