Képek a csaló Bróker Marcsi hazahozásáról

Nemzetközi elfogatóparancs alapján hozták Magyarországra a milliárdos csalással gyanúsított karcagi asszonyt.

Tavaly április óta keresik a Bróker Marcsiként elhíresült nőt, aki egy karcagi utazási irodának volt a tulajdonosa. Az asszony miután 15 éven keresztül foglalkozott megtakarításokkal, egyszer csak meglépett befektetői pénzével. Hatalmas botrány kerekedett az emberek nem értették a kialakult helyzetet, és azonnali elfogatóparancsot adtak ki a nőre.

Akit egészen mostanáig nem találtak, végül a Karib-tengeri Belize-ben 2016. december 8-án fogták el a körözött asszonyt a helyi hatóságok a magyar hatóság által kibocsátott elfogatóparancs alapján.

Bróker Marcsi 1999 óta befektetési ígéretekkel mintegy nyolcszáz embert csapott be, a kárérték meghaladja a 10,5 milliárd forintot.

brokermarcsi2
Fotó: police.hu

A “Bróker Marcsiként” emlegetett nő a Lufthansa járatával érkezett Budapestre. A nap folyamán a 24.hu számolt be arról, hogy Dobrai Sándornét egy Belize-hez tartozó szigeten fogták el nemzetközi kőrözés alapján. A portál a sanpedrosun.com oldalra hivatkozva közölte, a 62 éves nőt az üdülőhelyen lévő lakásában fogták el, és kiadták a magyar hatóságoknak.

brokermarcsi3
Fotó: police.hu

A Kun-Mediátor fő tevékenységként utazási irodaként működött, utazásközvetítéssel foglalkozott, de pénzváltást is folytatott, bár pénzügyi tevékenységre nem volt engedélye. A Magyar Nemzeti Bank 2015. április 15-én jogosulatlan pénzügyi szolgáltatás gyanújával piacfelügyeleti vizsgálatot indított a cégnél, a kárt kezdetben néhány milliárd forintra becsülték.

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter utasítására indított vizsgálatot a cégnél, és április 17-én visszavonta a Kun Mediátor Szolgáltató Kft. utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenységre vonatkozó engedélyét, és az utazási vállalkozást törölte a hatósági nyilvántartásából. Az Union Biztosítóhoz a Kun-Mediátor Kft. utazásszervezői tevékenységének beszüntetése miatt május 11-éig kilenc kárigény érkezett, összesen 300 ezer forint értékben.

brokermarcsi4
Fotó: police.hu

Dobrai Sándorné, a Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. ügyvezetője április 16-án került fel a rendőrség nyilvános körözési listájára, a cég résztulajdonosa, az éppen külföldön tartózkodó Kemecsi László pedig elindult Magyarországra, hogy együttműködjön a hatóságokkal.
Az Origo hírportál értesülése szerint április 19-re virradóra házkutatást tartottak a rendőrök Dobrai Sándorné karcagi házában. A hírportál szerint a nyomozók nyolcszáz szerződést foglaltak le.

A Magyar Nemzeti Bank szintén augusztusban jogosulatlan pénzügyi tevékenység miatt 500 millió forint bírságot szabott ki a kft.-re.

Idén áprilisban elrendelték az ismeretlen helyen tartózkodó Dobrai Sándorné és cége addig fellelt vagyonának, valamint a gyanúsított egyik hozzátartozója ingatlanának zár alá vételét, augusztusban pedig a Kun-Mediátor Kft. felszámolását. A Magyar Nemzeti Bank szintén augusztusban jogosulatlan pénzügyi tevékenység miatt 500 millió forint bírságot szabott ki a kft.-re.

Polt Péter legfőbb ügyész december elején közölte: várhatóan jövő tavasszal fejeződik be az ügyben indított nyomozás, amely során már csaknem nyolcszáz sértettet hallgattak ki tanúként.


Ossza meg ezt a cikket és kövessen minket facebookon, nekünk ezzel segíthet.


Tisztelettel köszönjük!
A PestiBulvár csapata

Hozzászólás