Titkos háttérhatalmak védik a fideszes képviselőket

Nem. Most nem Soros a soros. Ezúttal egy állítólagos kommunikációs sorvezető kering a neten, mely szerint felkészült útmutató alapján kell megvédeni azt a kormánypárti képviselőt, akit méltatlan, jogos jogtalan vagy egyáltalán bármilyen jellegű támadás ér a csúnya ellenség lövészárkaiból.

Még akkor is, ha az illető ellen költségvetési csalás ügyében vizsgálódnak.

Az Indexnél landolt egy titokzatos kommunikációs útmutató, amivel most éppen Simonka Györgyöt kell megvédeni álcivil kommentekkel a Facbook-on. Céltábla is akad az Együtt politikusa, Bod Tamás személyében, aki saját oldalán osztotta meg a bizarr motivációjú dokumentumot. Bod Tamás, az Együtt Békés megyei szervezetének elnöke feljelentette Simonkát, amit a hatóságok egy már folyamatban lévő nyomozásra hivatkozva utasítottak el – ezt követően bukkant fel a hangulat- s Gyurivédő útmutató.

similevel

A „Hírlevél – Facebook kommunikáció” cím alatt futó többoldalas állítólagos háttér-pártbrossúra nem is maradt visszhangtalan, mivel szegény ártatlan Simonkát azonnal védelmébe vette az igazságszerető nyája. Többek között az alábbi harcias ellentámadásokkal:

Bod Tamás még a feljelentgetős korban szocializálódott, és már csak hagyománytiszteletből sem akar lelépni erről az útról. Alkotó munka helyett neki és a bandájának már csak ez maradt./…/

Amikor valakinek nem találunk hibát a munkájában, akkor kikezdjük a magánéletét. Ha a magánéletét nem tudjuk kikezdeni, akkor feljelentjük, bemocskoljuk, kikezdjük! Az eszköz mindegy, milyen gátlástalan és mocskos! Ugye, ’Uraim’?/…/Ne hagyd magad Gyuri! Taposd el a férget!

„Kilátástalan helyzetüket mutatja, hogy minél kevésbé megy ez a dolog, annál jobban tolják. Saját magukból és a világnézetükből kiindulva el sem tudják képzelni, hogy valaki valóban a közösségi érdeket és ne egyéni érdekeket szolgáljon. / Sajnálom Gyuri, hogy ilyen megaláztatásokon kell keresztülmenned azért, mert azokért a pénzekért harcolunk vállvetve, ami nekünk jár. Tudom, hogy tiszta a lelkiismereted és ezek a vizsgálatok is alaptalanok.”

Nos ezeket az alaptalan vizsgálatokat, amikkel meghurcolják szegény Gyurit, a Központi Nyomozó Főügyészség indította, mivel költségvetési csalás büntette ügyében folytatnak nyomozást Gyurival szemben.

Lapinformációk szerint házkutatást is tartottak a fideszes politikusnál sőt, felesége szüleinek házában is, amit Simonka tagad. Csak „azokért a pénzekért harcol, ami jár nekik”.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!