Ordenáré szexizmusért közel félmilliós büntetés a Fradinak

Az élvonalban címvédő Ferencvárost 400 ezer forintra megbüntette csütörtöki ülésén a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága.

Az MLSZ honlapján közzétett indoklás szerint az FTC szurkolói szombaton a mezőkövesdi bajnoki mérkőzésen „megbotránkoztató magatartást tanúsítottak, amikor minősíthetetlen, durva hangnemben szidták az egyik alapvonali játékvezetőt”.

Mint az indoklásból kiderül, „a Ferencváros megbüntetésével a szövetség ismét egyértelművé kívánja tenni, hogy a stadionokban elfogadhatatlanok a mérkőzés során tapasztalt szexista, ordenáré nézőtéri megnyilvánulások. Az MLSZ, ahogy korábban, úgy most és a jövőben sem tűri el, hogy egy sportesemény bármely szereplőjét emberi mivoltában sértsenek meg”.

Az Újpest FC 150 ezer forint pénzbüntetésben részesült, mert szurkolói szidalmaztak más sportszervezeteket és pirotechnikai eszközöket használtak.

A fegyelmi bizottság kedden a Budapest Honvéd-Vasas FC mérkőzéssel kapcsolatban a kispesti klubra kiszabott 400 ezer forintos pénzbüntetést változatlanul fenntartotta, míg a Diósgyőr csapatkapitánya, Elek Ákos egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott. A válogatott középpályás a Paks elleni mérkőzésen – amikor a labda nem volt játékban – a nyakánál megragadta és meglökte az ellenfél labdarúgóját, Szakály Dénest.

(mti; kép: illusztráció)

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!