Terror, nem terror…?

15415957_10154199535187217_533615778_nMicsoda változáson ment keresztül a magyar nyelv:„tömegzavargás”, „állami szerv kényszerítése”, vagy mostani mondandóm tárgya a „személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetésével megvalósított terrorcselekmény bűntette” . Nem hiába tartja a mondás, miszerint:

„Nyelvében él a nemzet”!

Nem történelmi távlatba hívom az olvasót, nem kell hozzá könyv, atlasz, sem a mindentudó „google”, egyszerűen csak 2006 Magyarországára ránduljunk vissza, pontosabban Budapestre, amikor  még az orrunkban is érezhettük, hogy a jól irányított, spontán felhorkanó embertömeg szétdúlta a fővárost. A képek tanulsága szerint nem válogattak az eszközökben, gyújtogattak, törtek-zúztak, kövekkel dobáltak mindent és mindenkit.

terror55

A lányos zavarukban – mivel ilyet még csak az oktatóvideókon látottak – tehetetlenkedő rendőrök sem úszták meg az ütközeteket a csőcselékkel.  Mert ne feledjük, azt, ami a televízió előtt történ, láthatóan nem felháborodott demokraták hajtották végre, hanem jól szervezett csőcselék, élükön a futball-huligánokkal, szépítheti ezt a tény bárhogy is a szélsőjobb, aki megnézi az akkor készült felvételeket, és hajlandó inkább hinni a saját szemének, mint az irányított dumának, láthatja, kik és mit műveltek ott. A magukból kikelt randalírozókat élőben nézhette az ország, mivel az akkor még bennfentesnek számító és fenemód jólértesült Hír TV stábja már az esemény kezdete előtt jóval elhelyezte embereit és a kamerákat a „senki által nem szervezett, ad hoc, alulról jövő népi” megnyilvánulás fontosabb helyszínein. Nekik köszönhetően premier plánban látszanak a vezérürü izomagyak, de még a „bakák” arca is.

Miután lecsitult a XXI. század eddig legerőszakosabb „népfelkelése”, vagy nevezzük csak egyszerűen annak, ami volt, elvetélt kormánybuktatásnak, a csőcselék is visszatért a jólbevált meccsekhez, vagy az ivókba, a felbújtók éles kaszával aratták az  eredményeket és a rendőrség is el-elfogott néhány főkolompost, mégsem hallhattunk 10 év letöltendő büntetésre felterjesztett terroristákról.

terror11

Nem is történt más, mint, hogy a megzavarodott rendőrök ártatlan, ma született bárányokra lövöldöztek gumilövedékkel, amiket kifejezetten nemes testrészeik felé irányítottak.  Persze  amit tettek  felsőbb utasításra tették, az akkor éppen időszerű magyarságnyúzó, kommunista-balliberális, még az is lehet, hogy sorosos országbitorlók parancsára.

terror22

Mindez a Szegeden, egy szír férfira kimért tíz éves, felháborító ítélet kapcsán jutott eszembe, aki vezéregyénisége volt a múlt évi röszkei zavargásnak, amelyben menekültek követeltek bebocsájtást Magyarországra, és eközben összecsaptak a rendőrökkel is. A 40 éves Ahmed Hamed volt az egyletlen, aki ellen nem „tömegzavargás ”- mely tényállás alapján a szüleit is elítélték – hanem terrorizmus okán emeltek vádat.

terror33

Ami volt, elmúlt, most meg az van, ami. Ha jól kussol az ember, ki lehet bekkelni a napokat, heteket, és észrevétlenül az éveket is. Diktatúra? Igen, de a magyar – tisztelet a nagyon csendes, ellenkezőjét szeretők millióinak – ezt szereti, különben biztosan tenne ellene.

Emlékezzünk csak, mit is mondott Antall József, a később első demokratikusan megválasztott kormányfő évtizedekkel előbb, 1956 bukása után, a Kádár korszak elején egy ismerősének:

”Lemerülni és kibekkelni”.

Úgy tűnik, Antall mondata sajnos ma, 60 év után is érvényes, sőt érvényesebb, mint mint valaha. Ez a dolog a kibekkeléssel, lehet,hogy a vérünkben van?

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!