Igazi fajvédő nácikkal kokettál a Jobbik

Rámozdult Magyarországra a putyinista, neonácikkal barátkozó brit szélsőjobb – írja a Magyar Narancs. A lap beszámol a Magyarországon céget és lovagrendet alapító, sőt egy betelepítési projektbe is belefogó brit újfasiszta csoport magyar kötődéseiről – így találtak rá a Jobbik alelnökére.

Elég szövevényes, ám annál meghökkentőbb történetet olvashatnak az e heti Magyar Narancsban Toroczkai László Jobbik-alelnök és egy fundamentalista, oroszbarát, iszlámfób propagandát folytató brit lovagrend kapcsolatáról.

Dowsonhoz kötődik az a pár éve alapított lovagrend, a Knights Templar International, amely súlyos iszlámfób propagandájával véteti észre magát főleg az interneten. A szervezetnek van magyar szárnya, budapesti székhelye is. Dowson közeli ismerőse Nick Griffin, aki 2016-ban, egy „népesedési” konferencián ezt mondta Budapesten: „Ki kell mondanunk, hogy fehér keresztény gyerekeket akarunk országainkba, és nem afrikaiakat, muszlimokat vagy cigányokat.”

Toroczkai László maga is részt vett a lovagrend hivatalos rendezvényén, de ennél még messzibbre ment. Az alábbi, a lovagrend számára készült videón a Jobbik alelnöke maga sorolja fel, hogy milyen fantasztikus előnyei vannak Ásotthalomnak, és külön kiemeli, hogy nyugat-európai szemmel nézve itt fillérekért lehet ingatlant szerezni. Ha valaki nem akarja végignézni az egész felvételt, annak pár kulcspillanatot a Magyar Narancs kiemelt.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!