Egy kiskocsmában vagyunk. Talajrészeg apuka támaszkodik a pultnál, míg mellette a kislánya szomorúan, már-már lemondóan húzogatja a pulóverét. „Apa, kérlek, ne kérj már többet, annyira várom a Mikulást.” Az apuka még egyet iszik, a gyermek csak bambul. Nem sokkal később kimennek a kocsmából, és szembejön velük a kocsmáros lánya. Megöleli a csemetét, „szia, Kincsem” – mondja neki, majd a gyermek panaszkodni kezd:
„Apu Szerint csak holnap jön a Mikulás, de én tudom, hogy ma. Ha anyu itt lenne, már biztos, behívta volna egy kávéra.”
Mérhetetlen haragot érzek az apa irányába, ugyanakkor majdnem sírva fakadok, amikor arra gondolok, hogy mit élhet át a kislány. Az egész jelenet egy filmre emlékeztet, amit egyszerűen tilos megrendezni. Olyan képek ezek, amiket soha nem fogok elfelejteni, és amit nem akartam látni.
Mert nem akarjuk látni
„Eddig azt gondoltam, azért iszom, mert amúgy nem vagyok jól. Most nem iszom, jól vagyok. Lehet hogy azért nem voltam jól, mert ittam, és nem fordítva?” – írja egy kommentelő a Száraz November fantázianéven futó esemény oldalán. A Go Sober For October mintájára kitalált akció lényege az volt, hogy a résztvevők önként vállalják: egy teljes hónapig nem isznak alkoholt.
Egy másik „száraz” hozzászóló ahhoz az élményhez hasonlította a teljes alkoholstopot, mintha szabadságolta volna magát egy régóta eltűrt melóból. Most viszont olyan felszabadult, mintha sokat ivott volna. Ők időben fedezték fel az alkoholhoz való rizikós kapcsolatukat, azonban ennél sokkal kritikusabb a helyzet.
A „hivatalos” statisztika szerint 800 ezer alkoholista él az országban, de a valós szám ennél jóval több. Számos olyan alkoholbeteg van hazánkban, aki még csak fel sem fedezte, hogy problémái vannak a piával. Egészen egyszerűen azért, mert Magyarországon már olyan trendi inni, hogy nem kirívó, ha a társaság bármelyik tagja minden baráti találkozón részeg. Mert ez „hozzá tartozik”. De úgy is fogalmazhatunk, ahogy Bohumil Hrabal: „Közép-Európában nem érdemes igazán kijózanodni.” (Ebben, tegyük hozzá, van igazság azért.)
„Vinum bibam, cras carebo (ma bort iszom, holnap nem lesz)”
- Évente mintegy 30 ezren halnak meg valamilyen alkohollal kapcsolatos megbetegedésben (pl. májrák, gégerák, szájüregi rák stb.)
- a KSH 2015-ös egészségfelmérése alapján a teljes felnőtt magyar lakosság 5,4 százaléka számít nagyivónak, ez a teljes felnőtt lakosság huszada. (Ugyanakkor a KSH anyaga is megjegyzi, hogy sokan szégyellik a tényleges fogyasztásukat, ezért inkább kisebb mennyiségről számolnak be, ennek ellenére 2009-hez képest nőtt a nagyivók száma)
- a WHO 2003-as kutatása kimutatta, hogy a mértéktelen alkoholfogyasztás évi 700 milliárdos kárt okozott Magyarországnak
- nemzetközi felmérések szerint a 25–28 éves korosztály körében a legnagyobb a függők aránya.
Lenézzük az alkoholistákat, de közülük sokan, ha nem isznak, valóban meghalnak
Ha valakinél kialakul az alkoholbetegség, a másnaposságon túl megjelennek az elvonási tünetek is, amelyek kéz- és később akár az egész testre kiterjedt remegést, álmatlanságot, depressziót, dekoncentráltságot, különféle hallucinációkat váltanak ki. Amennyiben valaki több napon keresztül, nagy mennyiségben fogyaszt alkoholt, és a krónikussá vált folyamatos alkoholbevitel során az idegrendszer működésében zavarok keletkeznek, az ivás abbahagyását követő 2-8. napon belül, (néha tünetmentes időszak után) felléphet a halálos alkoholmegvonás, vagyis a delirium tremens, ami összetett tünetegyüttes, nagyságrendekkel súlyosabb a heroinmegvonásnál, ugyanis, ha valaki delirál, a szervezete olyan terheltség alá kerül, ami kórházi kezelés nélkül halálhoz is vezethet.
Tüneteit tekintve egy ilyen kórkép esetén a betegnek megvalósulnak a legrosszabb rémálmai, elveszti a valósággal való kapcsolatát, szívritmuszavar, magas vérnyomás, láz, rémképek, időnként epilepsziás rohamok kísérik a folyamatot. A megvonási tünetek során az alkoholbetegek 5%-ánál alakul ki a delirium tremens, viszont a kezeletlen esetek 35%-a halálos kimenetelű. (Benzodiazepin tartalmú nyugtatókkal (főként diazepam telítéssel), nagy dózisú B1 vitamin injekcióval, szükség esetén antiepileptikumokkal és antipszichotikumokkal való kezeléssel a halálozási arány 5%-ra csökkenthető.)
A legtöbben nem is gondolnák, hogy egy legális drog, mint az alkohol előidézheti a legszörnyűbb állapotot, amit egy ember átélhet. Nem hiába sarkallja ez némelyik alkoholbeteget arra, hogy örökre felhagyjon a piálással, és segítséget kérjen. Eddig azonban nem mindenki jut el. A hajléktalanok esetén a „miért piára költi a pénzét?” kérdés aktualitását veszti, ha arra gondolunk, hogy egy kialakult egzisztenciával bíró személynek is óriási akaraterőre, megfelelő szakemberekre van szüksége, hogy nemivóvá váljon, nemhogy egy utcán élő, önbizalom nélküli függőnek.
Visszatérve a kocsmára: a kislány esete az alkoholista apukával pontosan szemlélteti, hogy valami óriási gond van az alkoholhoz való viszonyunkhoz. Míg a nemdohányzók védelméről szóló törvények, rendeletek, intézkedések lassan a szélsőségeket súrolják, addig nincs kidolgozott megoldásunk arra, hogy 5 év múlva ne emelkedjen a felnövő generáció alkoholfogyasztási szokásai miatt 1,5 millióra az alkoholisták száma, és vele együtt a tönkretett családok, jövőkép nélküli, idegroncs kisgyerekek, akikbe mindez mintaként fog beépülni…
