Gát a Rómain – Nagy irtás jöhet

Tarlós István főpolgármester (Fidesz) vezette főváros, vasbeton alapokon ún. mobilgátat tervez építtetni a III. kerületi Római-parton egy 3 kilométeres szakaszon az északi-vasúti összekötő híd és Pünkösdfürdő között. A hír nem új, a főváros számtalanszor rukkolt elő a közvélemény megnyugtatása szánt különféle magyarázatokkal, miszerint ha megépül a mobilgát, nem vágnak ki fát, vagy nem vágnak ki annyi fát, csőcsere miatt így-is úgy-is bontani kell, meg kell védeni a házakat, stb. A helyiek azonban nem hisznek Tarlósnak, helyi népszavazást is kezdeményeztek idén a gát megépítése ellen.

mobilgat1
A mobilgát keresztmetszeti rajza – ilyen kopár lesz a part (kép: Főpolgármesteri Hivatal)

A tervek szerint a mobilgát a Római-part dunai árterét hivatott majd megvédi az árvíztől, a vasbeton szerkezet a partvonalon épül majd ki, ezért a ma ismert, jórészt természetes Duna-part – éttermek, csónakházak, bisztrók egyaránt elbontásra kerülnek. Bár a terület megújulását, rekonstrukcióját ígérik, mégis, ha visszatekintünk a közelmúlt Fideszes parkfelújítási kísérletekre, akkor nem kell médiumnak lennünk ahhoz, hogy lássuk mi vár a partra.

jozsefnador
Parkrekonstrukció – igaz itt mélygarázs is, lesz mer kell. József Nádor tér előtte/utána (kép: propeller.hu)

Azok, akik a Duna árterébe építkeztek sejthették, hogy néha, amikor a folyam kiönt, az ingatlanjaik víz alá kerülhetnek. Az áradás ilyen. A folyóban sok lesz a víz, nem fér el a mederben, ezért kilép onnan. Az ártérbe. Ez van, erről nem tehet senki, a terület nem vesztette el ártér-jellegét, a Duna se tegnap került oda.

Ez egy mutyi. Mivel az egész terület egy ártér, ráadásul speciális övezet-besorolású, viszonylag olcsón lehetett felhúzni sokcsillagos Dunai panorámás szállodákat, penthouse-okat, VIP-kecókat a már meglévő gát és a partvonal közé. (Egyes számú bizonyíték arra, hogy a beruházók tudták – a Duna a közelben van, mégis építettek.)

Valaki persze engedélyezte ezeket, talán az egykori III. kerületi polgármester számot adhatna, de biztos túl elfoglalt – főpolgármesterként.

Kérem, Halkítsa Le István ahelyett, hogy elbontatná azokat az épületeket, amik így vagy úgy oda kerültek, inkább sokmilliárd adóforintot szórna el arra, hogy megvédje az ártéri épületeket egy vasbeton mobilgáttal, nem törődve a szakma, a helyben lakók és a partra kikapcsolódni járó emberek ellenvéleményével. A mobilgát majd védeni fogja egy hangos kisebbség (gazdagok) ingatlanvagyonát, sőt, fel is értékeli azt.

Egy a facebookon is szerveződő, főleg helyiekből álló Maradjanak a Fák a Rómain nevű csoport harciasan védi a partszakaszt, talán ezért is gondolta meg magát Tarlós, és „állíttatta le” a gátépítéshez kapcsolódó csatornázási munkákat. A csoport szerint egyébként a Nánási út mellett már meglévő, de erősen elhasznált gátat kellene felújítani, a part maradna természetes állapotában – de ez a megoldás az ártéri ingatlanokat persze nem védi majd az árvíztől.

Egy mai poszt a Maradjanak a Fák a Rómain csoportból

Az örömbe egy kis üröm egy hozzánk eljutott levélből:
„Ma tébláboltam a Nánási út környékén, két láthatósági mellényt viselő ember méregetett valamit, geodéta? Megkérdeztem mit mérnek, a válasz: – Terveztek egy gátat a Nánási útra. Be kell bizonyítanunk, hogy nem fér be.”
Hát így megy itt kérem szépen az alternatívák tervezése. Hajrá Pista! Van még lejjebb!

Bár fenti poszt egy beszélgetésen alapul, a főváros hozzáállását azért valljuk be, méltón tükrözi. Tehát lehet, hogy nem igaz amit idézett az oldal, de várhatóan azért csak be lesz az bizonyítva, hogy a Nánási úton nem fér el a gát. Van rá egy ezresem.

Mindenesetre a Fidesz érezhetően kampányüzemmódba kapcsolt – ezért is lenne kínos Tarlóséknak akár egy kapavágás is, ezért egyelőre úgy tűnik kivárnak.

A Pesti Bulvár által megkérdezett szakértők azonban alternatív javaslatokkal álltak elő. Az egész partvonal feltúrása, kiirtása helyett az ingatlanok határán futó kerítések átépíthetők lennének úgy, hogy egyedi árvízvédelmi rendszereket, „kis mobilgátakat” építenének – a tervezett nagy mobilgát mintáján – de lényegében természet- és a köztulajdon károsítása nélkül. (Itt olvasható egy elég jó írás a témában)

Így tehát amelyik lakóközösség szeretné elkerülni az árvízzel járó kellemetlenségeket, a telekhatáron kialakított saját vízzáró fallal (mobilgáttal) – önköltségen – megteheti.

ÉS ráadásként. Ártérbe építkezni nem újdonság. Így is lehet;colophaz

Az a neve, hogy cölöpház. Mekkora találmány!

(A nyitóképen a szentendrei mobilgát látható)

 

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!