Fidel Alejandro Castro Cruz a kubai Minisztertanács elnöke, 2016. november 26-án 90 éves korában hunyt el Havannában.
A vitába, hogy akkor ő egy diktátor volt-e, vagy szerethető vezér, nem mennénk bele, azonban az biztos, hogy egy korszak zárult le a halálával. Lezárult a huszadik század, ennyi kész.
El Presidente halálával egyik napról a másikra változik meg minden – és mégsem.
Az ország évek óta öccse, Raul irányítása alatt állt már, ugyanis Kuba első számú emberének fokozatosan leépülő egészségi állapota már nem tette lehetővé a napi ügyek intézését, sőt a híres több órás szónoklatok is folyamatosan rövidültek, ezért, ha úgy tetszik Castrót bedugták egy elfekvőbe mint a nagymamát akinek kell a lakása.
„Mindig is azt gondoltam, hogy a kapitalizmus sem az Egyesült Államokban, sem máshol nem működik, csak bajt hoz ránk”
Ezek Fidel gondolatai, 2008 után azonban minden megváltozott. A kapitalizmus betört az országba – persze nem ajtóstul, de be-be szivárgott. Nyugati (főleg Amerikai) vállalatok Kubai állami vegyesvállalatokként megvetették a lábukat a bank, vagy éppen a turizmus-szektorban (pl. Airbnb). Már vannak új autók, vannak nyugati ruhák, telefonok, sőt internet is. Persze az internet penetráció még alig 10% a lakosság körében, és vélhetően kínai mintára egy ellenőrzött – intranet-szerű hálózat születhet csak meg, de akkor is betört a nyugati civilizáció.
Ezt csak Castro öccse tehette meg, és mindezek mellett néha elővették az öreg Fidelt – aki saját paródiájaként – lényegében kéthavonta bejelentette, hogy még jól van. Még él.
A rendszerváltás tehát már valójában évekkel ezelőtt megindult, azonban ennek leglátványosabb része az volt, amikor megindult az első rendszeres kereskedelmi légi járat az USA és Havanna közt. Már halála másnapján. Meg sem várták, amíg kihűlt a forradalmár teste.
Az nem valószínű, hogy egyik napról a másikra betör a „jólét”, de az biztos, hogy Casto álma a kommunizmusról csak álom marad – mint ahogy az lenni szokott.
Végül pedig; Castro megígérte, hogy addig nem hal meg, amíg az USA létezik. És hát végülis…
