Az oktatás nem érdekel senkit a Parlamentben

Az MSZP kezdeményezésére tartottak ma vitanapot az öt éve elfogadott köznevelési törvény apropóján.

A kormánypárt(ok) részéről gyakorlatilag érdektelenségbe fulladt a szakmainak indult napirend, mivel Hoffmann Rózsán kívül szó szerint egy-két kormánypárti képviselő ásítozott a tisztelt házban.

korozs-oktatasHiller István, az MSZP alelnöke sajtótájékoztatóján ismét figyelmeztetett, hogy a közoktatásban nőnek a különbségek: aki szegény családba született, nehezen szerzi meg a tudást, a vagyonos családból származók pedig az iskolarendszeren kívülről, sok esetben külföldön szerzik meg a modern, versenyképes tudást.

Értékelése szerint a magyar közoktatás sokkal kevésbé alkalmas a versenyképes tudás biztosítására, mint fél évtizeddel ezelőtt.

Kunhalmi Ágnes, az Országgyűlés kulturális bizottságának szocialista alelnöke Lázár János hétvégi kinyilatkozására reagálva azt mondta, hogy a magyar közoktatás inkább írni-olvasni tanítsa meg a gyerekeket, mint imádkozni. A szocialista politikus bírálta a tankötelezettség korhatárának csökkentését, az “az erőszakos központosítás”, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) működését.

Hoffmann Rózsának az volt a benyomása, ahogy a korábbi oktatási vitanapokon is, mintha nem egy országban élnének. A felszólaló politikusok sokszor nagyon ellentétesen látják az egyes kérdéseket, és elég gyakran valótlanságok hangzottak el – vélte a volt oktatási államtitkár, a KLIK anyja.

(kép: 24.hu; Korózs Lajos)

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!