Vége? Megszűnhet az X-faktor

A leglelkesebb X-Faktor nézők is maguk elé bámulva veszik tudomásul, hogy az idei versenyben bizony nincs egyetlen igazán szerethető, érdekes, kiugró tehetségű versenyző sem.

Az elmúlt évek szériáihoz képest sem sikerült olyan énekest beválogatni az élő műsorba, aki kimagasló teljesítményt nyújtva kápráztatja el a nézőket. Középszerű, ámbár tehetséges, de közel sem kész előadók sora jellemzi a versenyt. A szombati adás olyan unalmasra sikeredett, hogy még az sem mentette meg a műsort a teljes érdektelenségtől, hogy azért akadt olyan versenyző is, aki hátborzongatóan jól énekelt. Valami hiányzik. Elveszett az X.

A televíziók versenyében egy ilyen történet azt jelentheti, hogy néhány évre –ha nem véglegesen- szekrénybe kerül az X-faktor. A nézettségi adatok alapján az első tíz helyen RTL-es műsor áll ugyan, de itt csak akkor kerül viszonylag előkelő helyre a show a zenei műsorok között, ha a TV2-n lefutott a Sztárban Sztár vagy a néhány hete még közel 50000 nézővel többet vonzó Star Academy. Hiába a szegény, szerencsétlen hányatott életút, az uborkaföldekről ideeső hajzuhatag, a dundi őstehetség, a különc, a külföldön született, magyarul tanuló szépfiú, vagy a romák elfogadására ösztönző, egyébként vérprofi zenekar, nem sikerül áttörni az ingerküszöböt.

A mentorok közül egyedül Tóth Gabiról hisszük el, hogy valamicskét konyít a zene papíron is létező részéhez. Objektíve nézve mind a négyen kiváló előadók, de azt elég nehéz feldolgozni, hogy a hang nélkül énekessé váló Bye Alex vagy az egyszámos Puskás Peti mit keres a zsűriben. Hol van már az amerikai zenei piacon is ismert Malek Miklós vagy az itthon egykor gigasztár, marketing guru, Geszti Péter? Hajós, Nagy Feró, Szikora, Alföldi vagy Keresztes Ildikó, akikről elhittem, hogy tudják, mi kell a népnek, hisz maguk is a szakmájuk elismert szereplői, sikeres életúttal. A korábbi években egy győztes versenyzővel hosszan foglalkozott a csatorna. Az utóbbi versenyek nyerteseit pedig, szinte teljesen „elengedték”. Míg Vastagh Csaba és Kocsis Tibor viszonylag gyakran tűnt fel RTL-es adásokban, addig Danics Dóra, Oláh Gergő vagy Tóth Andi életéről alig tudunk valamit. Annak ellenére, hogy az RTL szinte semmilyen segítséget nem nyújt a versenyzők karrierjéhez, olyan szerződés köti őket az adóhoz, amelyből szinte lehetetlen kijönni. Így akkor sem tudnának önálló karriert építeni, ha világrengető hangjuk és elképesztően sikergyanús terveik lennének. Pedig egy korábbi, ma is sikeres győztesnél nincs jobb reklám egy ilyen műsornak.

Ebből az következik, hogy valami nincs rendben a háttérben. Nem állítom, hogy dilettánsok kezelik a műsort, de azt határozottan, hogy ebben a folyamban számos hibát elkövettek és az is világos, hogy a teljes rendszer, több ponton szorulna korrekcióra. Ma már nem uralják a bulvár lapok címoldalait a kiesett versenyzőkről szóló vezércikkek és az sem érdekes, hogy szegény Mata Ricsi milyen szörnyű élethelyzeteken ment keresztül. Az sem hogy 16 évesen, még uborkahéjtól zöld kézzel hogy lehet ennyi érzelemmel énekelni és az is teljesen érdektelen, hogy mit keres az adásban egy Ukrán fiatal. Mindezek tükrében bátran állíthatjuk, hogy az X-faktor bizony elmúlni látszik.

Tudva, hogy a televíziók bibliája a nézettségi adatsor, nem lenne meglepő, ha ez lenne az utolsó X széria. Kár érte! Az X-faktor ugyanis a világ szinte minden országában egyeduralkodó a piacon. Egy valami azért kiderült most is. A nézők nem kíváncsiak arra, ha valaki csak jól énekel és izgi az eddigi élete. Olyan egyéniségre van szüksége a Magyar médiafogyasztónak, aki elég jól énekel, elég jól néz ki, elég érdekes az élete, elég karizmatikus, elég szerény, elég nagyképű, elég csendes és elég harsány, elég Roma és elég Magyar, elég buta és okos és elég sok haverja van ahhoz, hogy tovább jusson a szavazáson. Attól tartok hamarosan kiesik a versenyből az is, aki bár a fenti kívánalmak, csak nagyon kis részének felel meg, de tegnap olyat énekelt, hogy Tina Turner is csettintett volna. Na nem azért, mert nem világos, hogy Ő a legjobb énekes, hanem mert Fejes Szandra nem elég izgi, nem elég csinos és nincs elég haverja.

Borítékolható, hogy ezt a szériát sem a legjobb énekes nyeri meg. Ennek ellenére nagyon szorítunk, hogy a vélhetően utolsó X-faktor szépen búcsúzzon a Magyar nézőktől.

Kövessen minket a Facebookon, hogy azokat a híreket is megkapja, amiket az MTI elhallgat!